Veronika Levandovszkaja

Veronika Levandovszkaja

Veronikával néhány nappal az Új Nemzeti Szalon Tavaszi Tárlatának megnyitója után beszélgettünk a kiállított képek között, ahová nagy örömünkre elhozta festőállványát, hogy olaszországi kiállítására készülve dolgozzon.

Tervezett riportsorozatunk, a beszélgetések célja, hogy bemutassuk a kiállító művészeket, és hogy érdeklődjünk, milyen elképzeléseik, ötleteik, tanácsaik vannak az “ÚJNESZ” színvonalasabbá, jobban elfogadottá tétele érdekében.

DSE_3641_2Veronika édesanyja grafikus és fotóretusőr volt, elsősorban ő szerette volna művészi pályán látni kislányát. Édesapja többdiplomás mérnökként, kevésbé értette meg művészi ambícióit, ezért Veronika életében nagy törés volt, amikor fiatalon elveszítette anyukáját és nem volt aki törekvéseit támogassa. Kopek Rita, Kőszegváry Kálmán, … órái után a felsőfokú tanulmányok elmaradtak, férjhez ment. A diploma fontos egy művész elismerése tekintetében, nem mondott le végérvényesen róla.

Megismerkedett a divat világával ahol stylist-ként és interior designer-ként is otthon van. Tapasztalatai szerint a divatdiktátorok irányítják a világot, a fashion a mozgató. Divatot teremteni viszont szinte lehetetlen. Profi “coolhunter”-ek mérik fel az igényeket, összeállítják, milyen legyen az új divat, a létrehozott sablon alapján dolgoznak a cégek. Veronika így fogalmaz “én csak egy virtuóz vagyok, a divat a kotta”. A mű, a stílus tehát adott, de az előadás, a hangsúlyok már egyéniek. A divat tehát a festészetben is érvényesül – ha éppen a letisztultság a prioritás, nem jó, ha zűrzavaros a kép. Ha nem ismered fel a trendet, a receptet, könnyen a perifériára kerülsz. Az irányzatot persze úgy kell követni, hogy a saját egyéniséged, látásod, érzékenységed megjelenjen.

Kopek Rita és Baltazár Éva azt tanácsolták, hogy válasszon egy stílust, abban kell alkotni. Többször körbe kell járni egy témát, és csak mértékkel továbblépni.

Veronika úgy gondolja, sok festő munkájából kihaltak az érzelmek, pedig a művészetnek erről kellene szólnia. Az alkotók gyakran egymásnak gyártanak képeket, egymás vállát veregetik, gyakran nem tudják eladni a műveiket. Nagyon fontos szerepe lenne a kritikusoknak, hogy a médián keresztül tanítsák az embereket, hogy mi a jó, mi az elfogadható. Nem befolyásolható esztétákra van szükség, az ízlés fejleszthető. A giccs és a jó festmény, a közízlés és a valódi művészet (az érzelemmel, mondanivalóval, fantáziával rendelkező alkotások) között gyakran keskeny a határ. Szerencsés a művész, a befogadó, aki ezt megtalálja.

Sok érzése van, amit ki szeretne adni, ír prózát, verset is. (Apai nagypapája irodalomtanár, anyai ukrán – lengyel nagypapája színész volt.) Például a szürreális, “Gyermekkor” című képéhez vers is tartozik – álom a beluga hátán. A gyermekkorban másként láttuk a világot, nem volt olyan vad, komoly, veszélyes mert anyu megvédett. Nem kellett félni, mert mindig volt étel az asztalon, és minden más is meg volt. A gyermek nem gondol arra, hogy ezt meg kell teremteni. A gyermek úgy érzi, még járni sem kell elég ha hátradőlünk, és a beluga elvisz a hátán, még a víz is nyugodt. A kép Johannesburgba készült egy kiállításra a “Drean and Rest” sorozathoz. Erre a kiállításra még nem került sor, a kép a Körmenden rendezett szudáni bálon lett bemutatva.

Az Új Nemzeti Szalont nyílt, befogadó, nem elitista intézménynek szeretné látni, ahol lehet festeni, ahol rendszeresen rendeznek kiállításokat, ahol találkozhatnak a művészek egymással és az érdeklődőkkel, egyfajta műhelynek, melyet a kapcsolatok rendszere éltet. Ugyanakkor óvakodni kell a bazár, a secondhand jellegtől, mert az nem illik a környezethez (reméljük mellettünk, a déli Váci utcában is mielőbb megszüntetik ezt a hangulatot).

Sok külföldi – akikre itt érdemes számítani – az olcsóság látszatát keltő romkocsmákat szereti, mert le lehet ülni akár a földre, nem szólnak rájuk. Otthon érezhetik magukat, de ez nekünk nem jó megoldás, saját stílust kell teremtenünk, mely az épület esztétikai, szellemi hagyományaira épül. Figyelembe kell venni a barokk íveket, az archaikusságot, erre kell építkezni amikor berendezzük. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy legyen benne letisztultság, legyenek benne megnyugtató, áttekinthető részek.

Fontos, hogy az Új Nemzeti Szalonhoz kötődők találják meg a helyüket, szerepüket. Azt tegye mindenki, azt, amihez a legjobban ért, így mindenkinek kevesebb lesz a munkája, az eredmény meg színvonalasabb lesz.

Próbáljuk meg ezt a teret okosan felosztani. Legyen benne olyan rész, ahol leülhetünk beszélgetni, ahol dolgozni, alkotni lehet, ahol a vendégek ülhetnek le és pihenhetnek meg egy kávé mellett, sőt egy kis fotóstúdiót is létrehozhatunk.

Itt, a Ráth-házban nagyon jó, szinte ideális helyen vagyunk. Gyönyörű bútorokkal lehetne berendezni, de azokra vigyázni kell.  Ameddig az eső beesik és a szél behordja a port, ameddig nem lesz beüvegezve, erre nem kerülhet sor, pedig sokan hoznának ide értékes dolgokat. A körülményeken kellene sürgősen javítani.

Nagyszerű dolog látni, hogy a szemünk előtt alakul ki egy kép. Nagy élmény, hogy beszélgethetünk az alkotóval a művéről, az elképzeléseiről, a világlátásáról.

Reméljük, hogy Veronika Levandovszkaja példáját mások is követik, és ezzel is szolgálhatja az Új Nemzeti Szalon a környék kultúráját, és előbb-utóbb feltámad a Nemzeti Szalon mint Zetelaki, Örkény egypercesében – ahogy a Tárlat megnyitóján hallottuk

JA

Veronika honlapja: joyndeath.com

Várjuk a hozzászólásokat!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük